Feleségemnek is meg akartam mutatni pár helyet, ahol én már jártam. Plusz olyat is, ahol még nem. Így ismételten autót béreltünk, de az már le se akarom írni hogy milyet . Természetesen a szokásosat. Így az egész nap a miénk volt, nem siettünk sehová.
Első megállónk teljesen véletlen volt egy parkolóban, ahol egyetlen szabad hely maradt. Itt megreggeliztünk, majd észrevettem, hogy a felvonót üzemeltető cég kis pavilonnal kivonult ide. Lehetett náluk kedvezményes jegyet venni az online áron, így spóroltunk pár dollárt. Viszont a poén az volt, hogy pont jó helyen álltunk meg, mert a kiinduló állomás innen 10 perc sétára volt. Odafelé úton még megnéztünk egy hatalmas vízesést is (Shannon Falls).
A libegő pár perc alatt 800 méter magasság fölé repített. Mivel tudtam, hogy hegyre megyünk, így is öltöztünk. Na ez hiba volt. Fent olyan idő fogadott, mintha sivatagba érkeztünk volna, de szó szerint. Tikkasztó és perzselő napsütés, legalább 30-35 foknak érződött.
Ennek ellenére túráztunk egy könnyedet, és a kilátópontokról körülnéztünk. Lélegzetelállító!
Lefelé a libegő kabinjában összetalálkoztunk két kedves magyar hölggyel, akikkel elég sokat beszélgettünk, még lent a parkolóban is.
Innen továbbindultunk, majd mivel éhesek lettünk, szerettünk volna egy tóparton ebédelni. Viszont bárhol próbáltunk megállni, sehol sem találtunk egyetlen szabad helyet sem. Így máshol próbálkoztunk, ahol szintén egyetlen üres helyet találva megálltunk és végre tudtunk enni.
A mai nap utolsó (előtti) állomása Whistler volt, a síparadicsom. Viszont havat azt már itt nemigen találtunk, olyan meleg volt, csak sellőlányokat, akik kiültek a kövekre napozni a patakparton.
A nap végén már csak egy kicsit mentünk észak felé a Zöld-tó partjára, ahonnan visszatekintve nagyon szép látványt nyújtanak a hegyek. Innen indultunk vissza, és körülbelül 9-re érkeztünk haza.